Százötven részes tévésorozat indul a Tóráról.
A sorozat házigazdái Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Raj Tamás nyugalmazott főrabbi.
A televíziós sorozat beindulásáról Erdei Grünwald Mihály, a Budapest Televízió szerkesztője adott tájékoztatást.
Ha a nyájas olvasó valamelyik hétköznap dél körül a Váci utca felől ballag végig az Irányi utcán Pesten, a Cukor utca sarkán a Centrál kávéház ablakában egy állandó profilt tanulmányozhat.
Megszokott asztalánál ül gondolataiba merülve az író-humorista Szilágyi György, és miközben megrendeli reggelivel egybefűzött ebédjét kedves pincéreitől, elbeszélget az asztalánál rendszeresen vagy alkalmilag elidőző emberekkel, állandóan írja és újraírja kedves hőseinek történetét – fejben.
Egy új könyv - Schőner Alfréd Égszínkék című kötete - jelent meg Budapesten a Gabbianoprint Kiadó gondozásában.
Az új könyvet Dr. Glatz Ferenc történész, az MTA korábbi elnöke ajánlotta a könyvbemutató közönségének 2008. március 6.-án a budapesti Írók Könyvesboltjában.
Bezárt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban az az 1956-os kiállítás, amelyen a Népszabadságban megjelent cikk szerint Mindszenty József bíboros portréja alatt egy "felháborító, hazug, nyíltan antiszemita" szöveg volt olvasható - tudta meg az MTI tudósítója
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége alapszabályának 114./A. §.-a alapján a Magyar Zsidó Kongresszus ülése 2008. november 16-án 10 órára kerül összehívásra a Budapest, Wesselényi u.4. szám alatt lévő Goldmark terembe.
A nyilvános felhívás szövege a tovább gombra kattintva olvasható.
Gyurcsány Ferenc köszöntője a zsidó újév alkalmából
2008-09-29 19:29:00
A miniszterelnök szerint a zsidó újév alkalma is rámutat arra, hogy bár különféleképpen számoljuk az időt, másféle szokásokat követünk, eltérő hagyományokat ápolunk, eredendően mégis egyformák vagyunk.
Igaz az az állítás, miszerint Magyarország a gyógyvizek hazája, s egyre több lehetõség található hazánkban, a termálvizekben meggyógyulni? Van Magyarországon Medical Wellness szolgáltatás? – kérdezte lapunk egyik olvasója szerkesztõségünktõl.
A New Yorkban élõ, nemzetközi ismertségû, a magyar származására rendkívül büszke Esther Jungreis Rebetzen, egy érzelmekkel áthatott elõadást tartott Budapesten „Az élet egy próbatétel” címmel.
Elõadásában meghatott szavakkal beszélt saját családjáról, szegedi eredetérõl, életérõl, és szó esett a holocaust idején történt megpróbáltatásairól és nem utolsó sorban sikereirõl. Tudósítónk jelenti.
2010 Diversity Visa Lottery Program Registration
Applications for the 2010 Diversity Visa Lottery Program will be accepted from October 2 to December 1, 2008.
WJC leaders lobby diplomats during UN General Assembly
2008-10-03 13:48:00
During the opening session of the United Nations General Assembly in New York, leaders of the World Jewish Congress (WJC) undertook a series of activities.
The Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Claims Conference) is very active in assisting Jewish victims of Nazism in Hungary and throughout Eastern and Central Europe.
World Jewish Congress petitions UN on anti-Semitism resolution
In New York, the World Jewish Congress has delivered a petition with 200,000 signatures of concerned citizens from all over the world in support of a UN General Assembly resolution explicitly condemning anti-Semitism.